Szegélykő kisokos: melyik szegélykő hova való? Gyepszegélykő, ágyásszegélykő, járdaszegélykő, kerti szegélykő, sorszegélykő, K szegélykő,

Szegélykő kisokos: melyik szegélykő hova való? Gyepszegélykő, ágyásszegélykő, járdaszegélykő, kerti szegélykő, sorszegélykő, K szegélykő,

A szegély az az elem, amire senki nem gondol mindaddig, amíg szüksége nem less rá. Pedig ez tartja meg a térkövet, ez választja el a pázsitot a virágágyástól, és ez akadályozza meg, hogy a kavics szétterüljön a járdán.

A választék elsőre kuszának tünhet, de íidd el, hogy tudatos méretezés, tervezés áll a gyártás mögött.

Mire való a szegélykő? Rendezett vonalak a kertben

Három feladatot lát el egyszerre, és mindhárom fontos.

Megtartja a burkolatot. Egy térkőfelület széle megtámasztás nélkül idővel szétnyílik, a szélső kövek meglazulnak és kifordulnak. A szegély zárja le a rendszert. Kivételt az jelent, ahol a burkolat kerítés vagy lábazat tövébe fut, mert ott az épített szerkezet adja a megtámasztást.

Elhatárolására szolgál a kertrészeknek. Gyep, ágyás, kavics, mulcs: enélkül ezek átszóróodnak/átkerülnek a mellette lévő területre. A szegély védi az ágyásokat a szomszédos növényektől, és a gyomok terjedését is lassítja. A fű átterjedését szinte teljesen meg tudja akadályozni, ha elég mélyre kerül. A burkolatok szélét megóvja attól, hogy az eső a kimossa a talajt mellőle.

Rendezett vonalakat ad. Ez esztétikus megjelenést jelent, és a gyakorlatban ez az, ami miatt a kertünk rendezettnek látszik vagy nem. Egy rendezett kert benyomását sokszor ez adja: a szabályos vonal önmagában rendezettebb megjelenést ad, mint bármilyen növénytelepítés, és a kertrészek elválasztására is ez a legegyszerűbb eszköz.

Szegélykövek csoportosítása felhasználási területük szerint lehetnek kerti szegélyekkövek és útépítési szegélykövek.

Kerti szegélyek, járdaszegélyek típusai: melyik hova való?

Kerti szegély és járdaszegélykő

A legvékonyabb és legolcsóbb változat, jellemzően 5 cm vastagságban, 100 cm hosszú és 20/25/30 cm magas kivitelben. Finoman ívelt felső élű, sétautak és kerékpárutak szegélyezésére, valamint pázsit és ültetett felület lezárására való.

Térburkoló szegélykő

Ahol személyautó is áthajthat a burkolt felületen, ott az erősített változat a jobb választás. Ez azonos alapméretű, csak 8/10 cm szélességű és 20 vagy 25 cm magas, így elviseli a nagyobb terhelést. Gépkocsibeállóhoz ezt érdemes nézni. Itt nem elég a vastagabb elem, a teherbíró alap és az oldaltámasz legalább annyira számít.

Sorszegélykő

Számtalan színben kapható sorszegélykő. Méretűk 50X6X30 cm-es és legtöbbször kerti utak, járdák, kisebb autóforgalmú felületek megtámasztására, határolására, lezárására használják.

Gyepszegélykő

Ez a megoldás is sok-sok színben kapható, a virágágyás elhatárolására nyújt kiváló megoldást, hiszen megakadályozza a gyep belenövését a szomszédos virágágyásba.

Paliszádkő: dekoratív kerti elem

A paliszád álló helyzetben beépített, dekoratív elem, kisebb magasságkülönbségek kezelésére és díszes elválasztásra. Kertekben inkább látványelemként működik, mint teherhordó szerkezetként.

Kerti szegélyek és szegélykövek

Útépítési szegélyek, szegélykövek típusai: melyik hova való?

K-szegély

A K-szegélykő olyan helyeken kerül alkalmazásra, ahol két térburkolat közötti szintkülönbséget szeretnénk biztonságos módon megoldani. Ilyen lehet a rámpás bejárónál vagy felhajtónál.

Döntött szegélykő

A legtöbbször szürke (beton) színű és járdaszegélyek elválasztásához ideális megoldás. Kiválóan alkalmas ipari és nagy igénybevételű felületek határolására, megtámasztására.

Folyókaszegélykő

A folyóka szegélykő az esővíz és a megolvadt hó elvezetésére. Vízelvezetés kialakítására nyújt tökéletes megoldást. Méret: 25X50X17/11 cm.

Kiemelt útszegélykő

Kopóréteggel rendelkező útszegélyek az ipari jellegű és nagy igénybevételű felületek határolására, megtámasztására. Méretek: 100X15/12X25 cm, 100X15/12X30 cm, 24X15/12X25 cm, és 24X15/12X30 cm.

Süllyesztett szegély

A kiemelt szegély magasabb peremmel zárja le a burkolatot, tehát megakadályozza, hogy bárki ráhajtson a zöldfelületre. A süllyesztett változatnál a burkolat és a zöldfelület egy síkban marad, ez az akadálymentes megoldás. Kopóréteges útszegélyek különböző méretben az ipari jellegű és nagy igénybevételű felületek határolására, megtámasztására alkalmas. Legtöbbször 40X20X15 cm és 40X15X20 cm méretűek.

Szegélykövek színválasztéka és az árak alakulása

Színválaszték

A szegélykövek jellemzően szürke, antracit, barna-melír és sárga-piros színben készülnek. A sötétebb árnyalat a legkeresettebb a modern, letisztult stílusú kertekben, mert a legtöbb térkőszínhez illeszkedik.

Mitől függ az ár?

Az árak elsősorban a színtől és a vastagságtól függenek, a színezett és a nagyobb, vastagabb termékek drágábbak. A beszerzésére vonatkozó teljes költség ezen felül tartalmazza a szállítással járó fuvardíjat és a beépítéshez szükséges kötőanyag árát is.

A termékekre az MSZ EN 1340 szabvány vonatkozik, és a termékeket CE-jellel hozzák forgalomba.

Beépítés betonágyba: itt dől el a tartósság

A szegélykő minősége önmagában is sokat számít, de a tartósságot a beépítés adja.

Betonágy

A szegély nem kerülhet közvetlenül a talajba, alá földnedves betonágy kell, aminek a felső síkját a kívánt beépítési szintre húzzák le.

A gyártói adatlapok jellemzően C20/25 minőséget írnak elő, a gyakorlati útmutatók pedig C12/15 és C16/20 közötti félszáraz keveréket említenek kisebb terhelésnél. Az elem magasságának nagyjából egyharmada süllyedjen az ágyazatba, egy 20 cm-es szegélykőnél tehát körülbelül 6 cm.

Oldaltámasz

Ez az a lépés, amit a legtöbben kihagynak, pedig ezen múlik minden.

A fektetéssel párhuzamosan oldalsó támaszbetont is be kell építeni. A gyártói adatlapok szerint ennek a térkővel támadott oldalon legalább a szegélykő alsó harmadát el kell érnie. Ha a kötőanyag csak az elem alatt van, oldalról viszont nincs felhúzva, az első oldalirányú terhelésnél a szegély kibillen.

Fuga és zsinór

A szegélyeket nem kell fugázni. Az elemek közé 3 és 10 mm közötti nyitott hézag kerül, ami a hőmozgást engedi.

A nyomvonalat zsinórral kell kitűzni, magassági pontokkal együtt. Ez az egyetlen módja annak, hogy hosszú egyenes szakaszon ne kígyózzon a vonal. Az érintkező felület előnedvesítése segíti a tapadást, nagy melegben pedig a kötés megindulása előtt kell elhelyezni az elemeket.

Szegélykő beépítése betonágyba

Gyorsszegély: betonágy nélküli megoldás

A hazai gyártóknál megjelent egy köztes kategória is, amit gyorsszegélynek hívnak. Ez fordított T-alakú profil, amit rögzítőszegekkel vernek a talajba, majd geotextília megfeszítése után egy belső rögzítőprofil zárja.

A logikája az, hogy a burkolókövet közvetlenül a profil tartja meg, tehát nincs szükség ágyazatra. Ezzel megtakarítható a kötőanyag ára, a fuvarköltsége és a beépítés munkadíja is.

Jellemzően 2 méteres szálakban, egyenes kivitelben kapható, de a legtöbb ívesre is alakítható.. Ott működik jól, ahol a terhelés kicsi és a gyorsaság számít, nagy igénybevételnél viszont marad a hagyományos megoldás.

Kavics, murva és mulcs: mit tart meg a szegély?

A szórt anyagoknál a szegély szerepe nem díszítés, hanem tartás. A kavicsos felületek és a mulcsozott ágyások szegély nélkül néhány hónap alatt szétterülnek, a kavics pedig belekerül a gyepbe, ahol a fűnyíró kidobja balesetveszélyt és anyagi kárt is okozhatva.

Itt a magasság a döntő. A szórt réteg vastagságánál néhány centiméterrel magasabb peremre van szükség, különben a szegély szélén átbukik az anyag.

Milyen magasan legyen a szegély?

Pázsit mellett úgy állítsd be, hogy a fűnyíró ráfuthasson. Ha magasabb, minden nyíráskor marad egy nyíratlan csík.

Térkő mellett a felső sík jellemzően a burkolat szintjén vagy kicsivel alatta van, hogy a víz le tudjon folyni róla.

Ültetett rész mellett néhány centiméterrel a talaj szintje fölé érdemes emelni.

A leggyakoribb hibák

Nincs ágyazat. A pusztán talajba ásott elem egy-két éven belül elmozdul.

Hiányzik az oldaltámasz. A kő oldalról megtámasztás nélkül kibillen.

Rossz magasság. Vagy akadályozza a fűnyírást, vagy a talaj folyik rá a burkolatra.

Pontatlan zsinórozás. A hullámos vonal utólag nem javítható, csak bontással.

Elmarad a vízelvezetés. Ha a szegély mellett megáll a víz, télen a fagy megemeli az elemeket. Érdekes cikk lehet számodra A dréncső (szivárgócső) szerepe a ház körül írásunk.

Vásárlás előtt: mit érdemes tisztázni?

Néhány kérdés, ami a rendelés előtt megspórol egy fordulót.

  • Hány folyóméter szegély kell, nyílásokkal és ívekkel együtt?
  • Milyen vonal (egyenes vagy íves) mentén szeretnénk szegélyezn?
  • Milyen színnel illeszkedik a meglévő vagy tervezett burkolat?
  • Mekkora terhelés éri: gyalogos, kerékpár vagy személyautó?
  • Kell-e mellé ágyazóanyag, geotextília vagy egyéb kiegészítő?

Érdemes vinni egy vázlatot a méretekkel. Abból a raklapszám és a kiegészítők igénye is kiszámolható, a rendelése egy körben leadható, és a szállítással kapcsolatos kérdések is tisztázhatók. Az anyagválasztás így nem az utolsó pillanatban dől el.

Gyakori kérdések a szegélykövekrőll

Mi a különbség a kerti szegélykő és a K-szegély között?

Az előbbi vékony, jellemzően 5 cm-es elem, pázsit és ültetett felület elhatárolására. A K-szegély döntött, ferde profilú, és néhány centiméteres szintkülönbség áthidalására való. A két név hasonlít, a funkció viszont teljesen más.

Milyen szegélykő kell gépkocsibeállóhoz?

Útszegély jellegű, vastagabb elem, jellemzően 15x25-ös vagy nagyobb. Kisebb áthajtásnál az erősített, 8 cm széles változat is megfelel. Itt nemcsak az elem számít, hanem a teherbíró alap és az oldaltámasz is.

Milyen mélyre kell beásni?

Az elem magasságának nagyjából egyharmadáig, betonágyba. Egy 20 cm-es szegélykőnél ez körülbelül 6 cm, plusz alatta a betonágy.

Kell fugázni a szegélyköveket?

Nem. Az elemek közé 3 és 10 mm közötti nyitott hézagot kell hagyni, ami a hőmozgást engedi.

Lehet szegélyt betonágy nélkül rakni?

Terheletlen gyepszegélynél igen. A gyorsszegély profilos rendszere szintén beton nélkül dolgozik. A beton elemeknél és minden terhelt felületnél viszont a betonágy kötelező.

Mennyi elem kell egy folyóméterre?

A 100 cm hosszú termékekből egy darab, az 50 cm-esekből pedig kettő darab. Raklaponként jellemzően 50 darab körül érkezik a hosszabb kivitelből.

Mitől függ a kerti szegély ára?

Elsősorban a színtől és a vastagságtól. A színezett és a nagyobb, vastagabb termékek drágábbak. A teljes költséghez hozzájön a szállítás és a beépítéshez szükséges ágyazóanyag.

Melyik szín a legkeresettebb?

A szürke a klasszikus, az antracit pedig a modern, letisztult kertekben népszerű, mert a legtöbb térkőszínhez illeszkedik. Emellett barna-melír és sárga-piros változat is kapható.

Hogyan oldjam meg az íves szakaszokat?

Rövidebb elemekkel, mert azokkal a görbe vonal szinte töréspontok nélkül követhető. A műanyag gyepszegély pedig rugalmassága miatt szabadon formázható.